Elloptam egy darabját a lelkednek,
s míg te magadnál tartod az enyémet
atomjaink egymás után nyúlnak,
hogy hívjanak át földön és tengeren.
És mikor a részecskék egymás vonzáskörzetébe érnek
vibrál az idő és megszűnik minden.
Röviddé és időtlenné válik a pillanat,
a terek elnyúlnak, majd egymásba hullnak.

Receptoraim jeleznek, sejtjeim kikristályosodnak,
innentől kezdve egy hullámhosszon rezgek majd veled
Egész idegrendszerünkön végig pulzál, hogy együtt legyünk
és többé ne eresszük egymást.
Látom pupillád végtelen sötétjében,
hogy mi végre vagyunk e földön.
És tudom, készek vagyunk,
hogy az univerzum mélységében feloldódjunk.