Kezem mereven mellkasára fektetem
Kemény szikla, mégis érzem
valami dübörög és dobban ott bent
Magához húz egy légvétellel,
és tökéletes táncot kezd el
Tánc vele, velem és ellene
Bódultan, drogosan mindig csak felfele
Üvöltve, megküzdve vele és ellene

Így döntöttem, legyen hát a függőségem
Ne számítson többé más csak ez,
mert kell, hogy valami vezessen
át ezen az elátkozott életen
Tánc vele, velem és ellene
Bódultan, drogosan mindig csak felfele
Üvöltve, megküzdve vele és ellene 

És hogy belehalok, ebben biztos vagyok
összetör majd, és felemészt
De előtte kitép a világ távoli zajából,
és a csillagokig repít, túl a fájdalmon
örömön, családon, a "lényegen" 
végül majd az életen
Tánc vele, velem és ellene
Bódultan, drogosan mindig csak felfele
Üvöltve, megküzdve vele és ellene

Végtelen, akár az óceán
az ablakból nézve, behunyt szemmel merülök alá.
Szívet fájdító lég,
üres, zsúfolt, végtelen éj,
s ő sem érti, hogy lehet ilyen tökéletes nélküled a mindenség.
Érzem az egész testemben,
hogy roppan el ez a rothadó szív,
míg csillagok hallgatják édes emlékek meséjét.
A mesét, mely könnyekbe fúl,
és könyörgéssé torzul,
és ők sem értik, hogy mitől áll még a világ.
Ígérnek, kérlelnek kétségbeesetten,
alkudnak, s közben a múlttal kínoznak.
Mert az idő és a tér már borul,
szépen darabjaira hull,
míg mi szétszakadva elszalasztjuk, hogy összeérjünk, amíg összeomlunk.

Incoming! • • • #iceland #welivetoexplore #letsgosomewhere #theimaged #everydayiceland #bevisuallyinspired #icelandair #visiticeland #exploreiceland #solheimasandur #inspiredbyiceland #iceland2017 #icelandtrip #traveliceland #icelandsecret #blacksand #blacksandbeach #instaiceland #dyrholaey #southiceland #wonderlusticeland

Landscape � Norway �� (@thomasbjoernstad) által megosztott bejegyzés, Dec 10., 2017, időpont: 10:28 (PST időzóna szerint)

Ahol a felhők a földből nőnek,
és a földet víz erez.
Hol a nap nem nyugszik le,
majd nem kel fel,
de a fények az égből lesurrannak hozzánk.
Ott, hol nem nőnek már fák
és nem bolyong egy lélek sem.
Ahol nem születhetsz vagy halhatsz meg,
a végtelen éjeken bálnák dala kábít álom és ébrenlét közé, létezés és halál közé,
hogy végtelen nyugalomba dermedj időtlen időkre.
Akkor és ott megleled, amit keresel és amit nem.
A világ végén az út önmagadhoz vezet el,
és ezzel vége is lesz mindennek.

Olvad, gleccser,
Tűz, parázs, pernye.
Elszáll, kék ég,
Szabad, messze,
Hova? Hozzád.
Szád, szemed, bőröd,
Tapintok,
Pillanatok,
Eléd hordom,
Nem kell egyik sem.

Elfordulok,
Eső, vihar, dzsungel,
Föld, élet, anya,
Védelem, félek,
Visszafutok,
Eléd hordom,
Nem kell egyik sem.

Rád csapom,
Dühöngök,
Felmászok, zuhanok, szikla,
Megnyugszom,
Szerelem, bizalom, lovak,
Illatok, vágyak,
Eléd hordom,
Nem kell egyik sem.

Elcsüggedek,
Belefáradok, feladom.
Leülök, kő, hideg,
Egyedül, zene, tea,
Versek Rólad, Neked,
Eléd hordom,
Nem olvasod sohasem.

Valahol messze
égi fények várnak.
A távolba merengnek,
a jégen felemás táncot járnak.
És az utazó elindul feléjük.

Valahol északon
a tengeren jég zajong.
Csillagfény hullik a hóra,
szikrája sötétben az utat mutatja.
És az utazó megtalálja önmagát.

Valahol egy kunyhóban
tűz pattog kedvesen.
Csíp a hideg a benti melegben,
szuszogva bújnak a kutyák.
És az utazót forró tea várja.

Valahol a hegyekben
keserves szél süvíti el,
milyen élesek az ormok.
E pillanatban itt mindenki az életéért vacog.
És az utazó továbbmegy.

Valahol a tengeren
végtelen percek peregnek.
Viharok dúlnak,
majd sivatagi nap perzsel.
És az utazó a szélre vár.

Valahol egy szigeten
vibráló ízek és színek marasztalnak.
A hullámok morajára
az ember dobszóval felel.
És az utazó itt barátokra lel.

Valahol a parton
sziklák hullnak a mélybe.
Delfinfütty rezzen,
hogy visszhangot verjen a korallon.
És az utazó itt boldog.

Valahol a dombokon
dús mezők zöldellnek.
Indián-tűz füstjében
paripák vad táncot lejtenek.
És az utazó megtudja, mi a szabadság.

Valahol a világban
egy fiú éppen álmot lát.
Egy hang belesúgja fülébe,
mikor, hol találja a lányt.
És az utazóra rátalál a szerelme.

GUNNAR FREYR (@icelandic_explorer) által megosztott bejegyzés, Dec 1., 2017, időpont: 11:31 (PST időzóna szerint)

Az ilyen írásaimnak alaptartozéka a zene :) nem érdemes kihagyni szerintem

       Amikor felébredtem az otthon illata járta át az orromat. Puha hűvös moha ágyban feküdtem. Belemarkoltam, hagytam, hogy simogassa az ujjaimat, és beleszerettem a földbe. Gondoskodó volt, néha mégis vad, állandó, néha túl komoly. Kicsit megijedtem tőle, és amikor a szél megcirógatta a tarkómat nem ellenkeztem.
Beleszerettem a szélbe. Elfeledtem mindent, ami körülvett. Maga felé fordította arcomat és úgy csókolt meg, mint még soha senki más. Hűvös leheletével betakarta az egész testem. De ő nem túl hűséges szerető, és hamar elhagyott.
Kinyitottam a szemem, felnéztem az égre és beleszerettem a Holdba. Ő segített megélni a magányomat, felidézte nekem a farkasok énekét melyet sok éjszakán át hallgatott. Bár sosem érintett meg úgy igazán, de szeretett engem, viszont mellette boldog igazán sohasem lehettem. Azt ígérte értem küld valakit, aki majd felperzsel.
Én pedig beleszerettem a Napba. Szerelem volt első látásra. Úgy éreztem valahogy boldogságot hoz a világnak. Az összes teremtmény imádta. Először csak kiolvasztotta a szívem, de aztán már lángokban állt minden.
És én beleszerettem tűzbe. Imádtam nézni, ahogy táncol. Imádtam, hogy számára nem léteznek szabályok, úgy élt mintha minden lehetséges lenne. Magával ragadott engem, elhittem, hogy bármit megtehetek, de ez nem való mindenkinek, csúnyán megégettem magam. Még jó, hogy volt aki megmentsen.
És én beleszerettem a vízbe. Eső képében jelent meg. Lágy cseppekkel borította el forró bőrömet, átfolyt száraz ajkaim közt, úgy éreztem van valami csodálatos gyógyító ereje. Hozzá igazán kötődtem, ő lett a mindenem, ott volt számomra mindenben. Ő lett az életem. Bonyolult volt, annyira sokrétű, hogy néha alig értettem. Mesélt a világról, amit ő hozott létre, ő alakított, ő életet benne mindent. Mesélt a delfinekről, a végtelen tengerekről, és a hóról. Annyira gondoskodónak tűnt, hogy nem hittem, hogy képes lenne bárkit is bántani, míg össze nem vesztünk. Nem engedett igazán közel, nem engedte, hogy lent maradjak a tenger mélyén. Kitaszított ebből a csendes gyönyörű békés világból. Pusztító hullámokká vált, fájdalmas jégesővé és ijesztő villámokká, hangos égzengéssé. De még ezt is én igazán szerettem benne. Még ilyenkor is csak a szerelmemet láttam magam előtt. 
     A szerelmeim mind elhagytak. Egyedül maradtam. Ebben a formámban egyiküké sem tudtam lenni igazán, és már azt hittem nincs értelme többé itt lennem. Komolyan lemondtam mindenről, de aztán egy lépésre a végétől, beleszerettem a létezésbe.